A Ferrari elnöke töretlenül hisz Räikkönenben
F1hírek.hu 2008.09.22. 12:51
Luca di Montezemolo elnök meg van győződve arról, hogy a Ferrarinál jól döntöttek akkor, amikor nemrégiben meghosszabbították Kimi Räikkönen szerződését. A maranellóiak első embere ugyanis biztos abban, hogy a finn hamarosan ismét jól teljesít majd, és hozzátette azt is, nagyszerűnek tartja, hogy a Ferrari megszakítás nélkül 11 éve harcban áll a vb-címért.
A Ferrari az Olasz Nagydíj előtt szűkszavú közleményben jelentette be, hogy a Jégembernek becézett pilóta 2010 végéig marad a csapatnál, ami azt jelenti, hogy a finn szerződése is akkor jár majd le, amikor Massáé.
Az autosport.com ugyanakkor arról számolt be, hogy az olasz alakulatot többen is kritizálták amiatt, hogy az utóbbi időben gyengébben teljesítő Räikkönen kontratusát megújította. Di Montezemolo azonban másképp vélekedik, mint a Ferrarit bírálók.
"Tudom, hogy néhányan nem értenek egyet azzal, hogy meghosszabbítottuk a szerződését, de a világbajnokról beszélünk, aki az első évében a Ferrarival nyerni tudott. Kimi olyan, mint azok a nagyszerű támadók a fociban, akik egy ideig nem tudnak gólt rúgni, de mivel jó játékosok, előbb vagy utóbb megtalálják annak módját, hogy ismét gólt szerezzenek"- mondta a finn versenyzővel kapcsolatban a Ferrari elnöke az olasz Gazzetta dello Sport című lapnak.
A 2008-as világbajnokságból már csak négy verseny van hátra, a Ferrari pilótái közül pedig Massa áll közelebb ahhoz, hogy megnyerje a sorozatot, ugyanis mindössze egy pont választja el az éllovastól, Lewis Hamiltontól. Räikkönen, aki jelenleg a negyedik a tabellán, a legutóbbi négy futamon nem szerzett pontot és 21 pontos hátrányban van Hamiltonnal szemben. Az olasz verseny után Stefano Domenicali csapatfőnök pedig azt sugallta egyik nyilatkozatában, hogy Räikkönennek, aki saját elmondása szerint még nem akar másodhegedűs lenni, ezentúl figyelnie kell jobb helyzetben lévő márkatársára is. Di Montezemolo ugyanakkor elmondta, véleménye szerint egyik pilótának sem kell tanácsot adnia, hiszen mindketten tudják a dolgukat.
"Felipének nincs szüksége tanácsra, mindig jól végzi a dolgát. Nagyon gyors, és tökéletes harmóniában dolgozik együtt a csapattal. Nagyra becsülöm azt a képességét, hogy nem kockáztat annak érdekében, hogy az autót behozza a célba"- vélte az elnök. "Felipe és Kimi jól tudják, hogy mit kell tenniük, mert mindketten a Ferrarinál versenyeznek. A szabályok mindig egyértelműek voltak, mindannyian a csapatért dolgozunk."
Di Montezemolo azt is hozzátette, biztos abban, hogy a maranellóiak 2008-ban is megnyerhetik mindkét világbajnoki címet, és nagy örömmel tölti el, hogy a Ferrari 11 egymást követő évben, minden alkalommal harcban áll a trófeáért. A versenynaptárban a jövő hétvégén új helyszín debütál, így nem igazán lehet megjósolni, melyik csapat szerepelhet jól. A Ferrari elnöke azonban nem lelkesedik a szingapúri versenyért.
"A pilóták arra koncentrálnak, hogy mire lenne szükségük a fejlődéshez, illetve a következő nagydíjra Szingapúrban. Nekem azonban az a benyomásom, hogy ez egy újabb olyan pálya lesz, amelyen nem lehet előzni, vagyis Valencia stílusú"- tette hozzá az olasz, aki a Forma-1 jövőjét szem előtt tartva, nem tartja jónak azt, hogy ilyen aszfaltcsíkokon rendezzenek futamokat.
|