Räikkönennek a győzelem mellett a Ferrari céljai is fontosak
F1hírek.hu 2008.09.26. 13:38
Nincs könnyű helyzetben a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen, négy futammal a szezon vége előtt ugyanis csak a negyedik helyen áll a tabellán. A finn az áprilisi Spanyol Nagydíj óta nem tudott nyerni, éppen ezért a hétvégi szingapúri versenyen mindent megtenne a siker érdekében, bár tudja, most már nem csak rajta múlik a végső siker.
A ferraris hátránya 21 pont a tabella élén álló Lewis Hamiltonnal szemben, de a finn pilótának csapattársával, Felipe Massával szemben is kétgyőzelemnyi lemaradása van. A Ferrarinál pedig, ha nem is nyíltan, de kijelentették, hogy mindkét világbajnoki címet meg akarják szerezni, ezért Räikkönennek a brazilt is támogatnia kell a hátralévő futamokon.
A győzelem tehát egyre jobban távolodik a címvédőtől, aki a hét elején még úgy nyilatkozott, hogy addig nem adja fel a harcot az egyéni címért folytatott csatában, amíg van esélye nyerni: "Csak akkor állok teljes egészében a csapat szolgálataira, ha matematikailag nem lesz esélyem nyerni"- idézte a finnt az f1-live.com.
Később azonban, a Ferrari által kiadott előzetesben már másképp vélekedett, annak ellenére, hogy mindenképpen szeretné ismét átélni a győzelemmel járó érzést: ""Szerintem meglesz a lehetőségünk a hátralévő négy futamot megnyerni, és én minden tőlem telhetőt megteszek, és segítek a csapatnak elérni a céljait."
"A legfontosabb dolog az, hogy újra nyerjek. A világbajnokság helyzete olyan amilyen, és már nem csak az én eredményeimen múlik az állás, hanem a versenytársaim eredményein is. Elméletileg még nincs vége, de már nem én kontrollálom az eseményeket"- mondta Räikkönen, aki 2007-ben úgy nyerte meg a címet, hogy két futammal a szezon vége előtt még 17 pontos hátrányban volt a listavezetővel szemben.
"Tavaly, a szezon második felében nagyszerű beállítást találtunk az autóhoz, és sok versenyt tudtam megnyerni. Idén sokkal nehezebb volt, különösen a gumik hőmérsékletének problémája miatt. Amikor a hőmérséklet megfelelő volt, az autó nagyon versenyképes volt"- mondta a finn, aki azt reméli, a hétvégi versenyen nem lesznek sem ilyen, sem más jellegű problémáik. "Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni Szingapúrban, hogy harcoljunk a címért, ami továbbra is a legfőbb célkitűzés maradt."
A finn egyébként nem tart attól, hogy problémát jelent majd számára az éjszakai vezetés, hiszen még 2008 elején a MotoGP-ben sem volt gondjuk a pilótáknak: "Motoron már versenyeztek így, és nagyszerű élmény volt. Én olyan vagyok, aki szeret sokáig aludni. A testem tökéletesen jól fog alkalmazkodni a szokatlan időponthoz."
"Mindent bele kell adnunk ezen a négy versenyen, és aztán meglátjuk, mi történik. Sokszor mondtam már, hogy a győzelem az egyetlen cél, ez a versenyzés lényege. Nem csak azért vagyok itt, hogy vezessek, hanem nyerni is akarok"- szögezte le Räikkönen.
|