Alonso győzött, a Ferrari nullázott az éjszakában
Formula.hu 2008.10.03. 19:57
A Renault versenyzője, Fernando Alonso nyerte az első éjszakai Forma-1-es futamot. A kétszeres világbajnok a 15. helyről vágott neki a futamnak. Mögötte Nico Rosberg és Lewis Hamilton ért célba az első három helyen.
A Forma-1 történelmének első éjszakai futama egészen unalmasnak ígérkezett az első körök után, ám, hogy végül mégis volt min izgulni arról is csak maga a pálya tehetett. A pakliban mindenképpen benne volt, hogy a biztonsági autó be fog jönni, és amikor ez megtörtént, valóban minden a feje tetejére állt.
Nelson Piquet egy nagy eséssel indította el a lavinát, amely több versenyzőt is magával sodort, egyeseket pedig az égig emelt. Például a szombati időmérőn nagyon peches csapattársát, Fernando Alonsót. Ő volt az, aki még épp a legjobbkor jött ki kereket cserélni, s ezzel rögtön egy előkelő helyen találta magát. Ez után jöttek a büntetések kiosztásai azoknak a versenyzőknek, akiknek épp akkor fogyott ki a benzinjük, amikor a bokszutca bezárt. Kiszóródtak a sok benzint cipelők is, és Alonso máris az élen találta magát.
Hogy onnan nem szedi le senki, arra szinte mérget lehetett venni. Még az sem ingatta meg, amikor a futam vége felé közeledve Adrian Sutil beleállt a falba és elvesztette az előnyét, amit kiharcolt magának.
Az újraindítás után ismét begyújtotta a rakétáit és meglépett a mezőnytől. Volt olyan pillanat, amikor két másodpercet adott az őt követőknek. Az utolsó etapra a csapattól a keményebb gumit kapta meg, mely remekül működött egészen a leintésig.
Ennek okán aztán meg is nyerte a futamot, mellyel ismét történelmet írt. Alonsónak és a Renault-nak az utóbbi időben nem sok babér termett, erre a győzelemre azonban biztosan sokáig boldogan gondolnak majd vissza.
Nem úgy a Ferrari pilótái, akik Alonsóval ellentétben nem a végéről az elejére, hanem az elejéről a végére érkeztek meg. Azaz Räikkönennek még megérkeznie sem sikerült, csak papíron. A világbajnok az utóbbi időben nem a remek futamaival hívja fel magára a figyelmet. Igaz, a futam egyes szakaszaiban mindig elkapja a hév, és akkor nincs nála gyorsabb, de a leggyorsabb körökért egyelőre a Forma-1-ben nem osztanak pontot. Világbajnokságot, meg pláne nem. Pedig ebben a versenyszámban verhetetlennek tűnik.
Ezúttal az ötödik helyen próbálkozott előrébb lépni, de ahelyett, hogy Timo Glockot ugrotta volna át, átslisszolt az értelmetlen kialakítású kerékvetőn, amely ahogyan Fisichellát a szabadedzésen, őt is a falig dobta. Ahogyan a világbajnoki címre való esélyeit is. Persze, ha Hamilton nem szerez egyetlen pontot sem a végéig, és a többiek is elszállnak sorban, akkor van esély, de ezt már csak matematikainak hívják és az ritkán működik. Bár, éppen ő már erre rácáfolt tavaly.
Azonban a csapattársa sincs rózsás helyzetben, hiába tartja a második helyét. A Ferrari a bokszkiállás során hibázott. Zöld jelzést adott, melyre Massa gyorsan reagált, s azzal ott is hagyott mindenkit, csak éppen a tankoló berendezést sem. Azzal azonban nem illik pályára hajtani. A brazil versenyző vélhetően a könnyeivel küszködve parkolt le a bokszutca végén és várta, hogy végre a szerelői lefussák a bokszutca teljes távját. Mire sikerült, természetesen a mezőny már régen messze járt. A csapat sem tudta igazán hamar lerántani az elszabadított üzemanyagtömlőt, így jókora hátránnyal jött csak vissza a pályára a Ferrari versenyzője.
Valahogy így is vezetett ezek után. Hovatovább ő okozta az utolsó biztonsági autós periódust is. Kissé meghökkenve Trulli lassúságán és Fisichella közelségén, rossz féktávot vett és a falnak csúszott. Mire visszaevickélt, éppen érkezett az ijedt Sutil, aki viszont már valóban beleállt a falba.
Massa aztán végül is teljesítette a távot, de az első rajtkocka megszerzése után bizonyosan nem a pontnélküli távozást várta. Pláne nem az után a hatalmas időbeni különbségtől, melyet abban a remek körben autózott ki az ellenfeleivel ellentétben.
Az esélyesek bukdácsolása miatt az esélytelenek jöhettek feljebb. Alonso győzelme mellett Nico Rosberg második helye is szenzációnak számít. A Williams már bizonyosan nem várt semmiféle komoly eredményt, ám a körülmények kegyesek voltak hozzájuk. A pálya karakterisztikája nem igazán engedi meg az előzést, ezért a gyengébb autót, amennyiben egy erős elé keveredett, csak nagy nehezen lehetett leszedni. Ezért aztán Rosberget sem sikerült komolyan megtámadnia a harmadik helyen végző Lewis Hamiltonnak.
Räikkönen egy üldözésnek köszönheti a búcsút, hiszen Timo Glock negyedik helyére fájt a foga az uralkodó világbajnoknak, talán a brit ebből tanulva a végén kicsit visszavett a hevességéből. Ő beérte a harmadik hellyel és beért a célba is.
Pontot szerzett még az olasz futam győztese, Sebastian Vettel, Nick Heidfeld, David Coulthard és Kazuki Nakajima.
Jenson Button a kilencedik helyen végzett, s csak utána jön a McLarenes Heikki Kovalainen. Masa végül 13. lett, Räikkönen pedig bár a célhoz sem ért oda, de a 15. hely így is a nevéhez fűződik.
A világbajnokságban most már valóban leginkább két esélyest tarthatunk számon. Ezek közül az egyik mára már jókora előnyre tett szert, de mint Räikkönen tavalyi példája mutatja, senkit nem szabad leírni az utolsó pillanatig.
Hley
|
Versenyző
|
Csapat
|
Kör
|
Hátrány
|
1 |
Fernando Alonso |
Renault |
61 |
- |
2 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
61 |
+2.9 |
3 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
61 |
+5.9 |
4 |
Timo Glock |
Toyota |
61 |
+8.1 |
5 |
Sebastian Vettel |
STR-Ferrari |
61 |
+10.2 |
6 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
61 |
+11.1 |
7 |
David Coulthard |
Red Bull-Renault |
61 |
+16.3 |
8 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
61 |
+18.4 |
9 |
Jenson Button |
Honda |
61 |
+19.8 |
10 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
61 |
+26.9 |
11 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
61 |
+27.9 |
12 |
Sebastien Bourdais |
STR-Ferrari |
61 |
+29.4 |
13 |
Felipe Massa |
Ferrari |
61 |
+35.1 |
14 |
Giancarlo Fisichella |
Force India-Ferrari |
61 |
+43.5 |
15 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
57 |
+4 Kör |
Ret |
Jarno Trulli |
Toyota |
50 |
+11 Kör |
Ret |
Adrian Sutil |
Force India-Ferrari |
49 |
+12 Kör |
Ret |
Mark Webber |
Red Bull-Renault |
29 |
+32 Kör |
Ret |
Rubens Barrichello |
Honda |
14 |
+47 Kör |
|